„Elég szarul járt” Ljahovics

2011. 08. 30. 15:26
„Elég szarul járt” Ljahovics

A WBO korábbi nehézsúlyú világelsője, Szergej Ljahovics szombat este Ertfurban a feltörekvő Robert Helenius (16-0) ellen meccselt egy hatalmasat, de kikapott - tetejébe elég brutális kiütésbe futott bele a 9. menetben. A fehérorosz bokszoló állapotáról az alábbiak jelentek meg a nemzetközi szaksajtóban.

A bunyós orra már a 2. menetben eltört, két helyen is, és onnantól kezdve nem igazán kapott levegőt, sőt, a menedzsere szerint elég sok vért nyelt, amikor a száján keresztül próbált oxigénhez jutni.

Tony Cardinale a következőket mondta: „Szergej bebizonyította, hogy ő az egyik legkeményebb ökölvívó a nehézsúlyú kategóriában. Annak ellenére, hogy fájdalmas hátrányban volt kénytelen bokszolni, és nem kapott rendesen levegőt, csak ment előre. Mi lett volna, ha nem sérül meg ilyen súlyosan? Azt hiszem, megnyerte volna a mérkőzést.”

Az első hírek szerint a bokszolót azonnal meg akarták műteni, de végül a német orvos úgy döntött, hogy a sérült részek duzzanata miatt későbbre kell halasztani az operációt. Ljahovicsot így választott hazájában, az Egyesült Államokban fogják „rendbe hozni”. Promótere, Kathy Duva elmondta, hogy Szergej a felépülése után „sűrű program” elé néz.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel